Szomszéd, nem tudnál csinálni valamit?

Üldögéltem a hátsó teraszon, teljes nyugalomban, amikor egyszer csak azt látom, hogy a kutyám diadalittasan bújik át a szomszéd kerítése alatt. A szájában valami fehér, szőrös jószág. Már akkor sejtettem, hogy ebből nem lesz jó vége…

Odaér hozzám, csóválja a farkát, majd leteszi elém a zsákmányt. Hát persze, hogy a szomszéd hófehér, díjnyertes, „nem is tudom milyen német vérvonalból származó” nyula volt. Az a fajta, amit nem simogatni, hanem kiállításokra hordani szoktak. Félmilliós kategória…
A nyúl persze mozdulatlanul feküdt, csurom nyál, földes, minden.

Gyors kutyafegyelmezés után ott álltam a tetthelyen, és próbáltam kitalálni, hogy ezt most mégis hogyan magyarázom ki. Aztán jött az „isteni szikra”.
Bevittem a nyulat a fürdőbe, szépen lemostam róla a koszt és a kutyanyálat, majd anyám hajszárítójával megszárítottam. Egész vállalható állapotba került. Fogtam, átsétáltam a szomszéd hátsó udvarába, gyorsan csináltam neki egy kis szalmás fekhelyet, visszatettem a ketrecbe, ajtót becsuktam, mintha mi sem történt volna.

Délután hazajön a szomszéd. Nem telik el öt perc, már hallom is az ordibálást.
Gyanútlanul átsétálok:
– Mi történt?

Ott állunk a ketrec előtt, ő teljesen sokkos állapotban.

– Nézd már meg, b*zd+!
– Mi van, megdöglött?
– MEGDÖGLÖTT?! KÉT NAPJA ÁSTAM EL A KERTBEN… ÉS MOST MEGINT ITT VAN!