Őszintén bébi, milyen voltam?

A székely meg a fia ballagnak az erdőn keresztül. Egyszer csak megakad a szemük valamin az avarban: egy rozsdás puska hever ott.
Megállnak fölötte, nézegetik hosszasan. A fiú vakarja a fejét, majd megszólal:
– Édösapám… hát ez meg micsoda lehet?

Az öreg hunyorog, forgatja a bajszát, gondolkodik jó darabig.
– Hááát… – mondja végül –, emmeg szerintöm biztosan egy furulya.
Fel is kapják, vállra vetik, mennek tovább.

De a fiút nem hagyja nyugodni a dolog. Öt mérfölddel odébb újra megszólal:
– Édösapám… ha ez tényleg furulya, hát mér nem próbáljuk ki?
Az öreg megáll, gondolkodik, majd bólint:
– Há’ jó van, fiam… próbáljuk mög.

Megállnak egy tisztáson. Előkerül az „instrumentum”. A fiú tanácstalan:
– Osztán… hogy lössz ez mögszólalni?

Az öreg magabiztosan felel:
– Hát figyelj ide! Én majd fújom elöl, te mög nyomogasd hátul, oszt majd csak kijön belőle a nóta.

Így is tesznek. Az öreg bekapja a puska csövét, teli tüdőből fújja, a fiú meg izgatottan babrál a ravasszal.
Egy pillanat múlva hatalmas dörrenés. Az öreg szája fülig felszakad, a feje hátravágódik.
Csend.

A fiú nagy szemekkel nézi, majd megszólal:
– Édösapám… ne vigyorogjon már annyira…– mer én k**vára mögijedtem!