Egy tavaszi délután két régi haver összefut a parkban.

Egy tavaszi délután két régi haver összefut a parkban. Az egyikük, Laci, egy hatalmas, félelmetes dobbermant sétáltat, a másik, Peti, a felesége aprócska, rózsaszín szalaggal feldíszített pincsijét húzza maga után.

– Szia, öregem! Na, mi újság? – mondja Laci.
– Ne is mondd, az asszony rám sózta ezt a porfogót. Legalább te valami férfikutyát hoztál.

Laci röhögve megsimogatja a dobbermant.
– Tudod mit? Menjünk be egy sörre a sarki kocsmába, hadd legyen valami értelme ennek a délutánnak!

Peti bizonytalanul néz a bár irányába:
– Áh, nem fognak minket beengedni kutyával.
– Dehogynem – legyint Laci. – Csak csináld utánam!

Feltesz egy sötét napszemüveget, kihúzza magát, és elindul a bejárat felé a dobbermannal.

A csapos rögtön rászól:
– Hé, uram! Kutyát ide nem lehet behozni!
– Téved, barátom – mondja Laci higgadtan. – Ez nem háziállat, hanem vakvezető kutya.
A csapos hitetlenkedve méregeti az ebet:
– Vakvezető kutya? Dobberman?
– Igen. Kiváló reflexei vannak, és a veszélyes helyzeteket is érzékeli – válaszolja teljes komolysággal.
– Hát, rendben – von vállat a csapos

Peti, aki mindezt távolról figyelte, elégedetten bólint, majd ő is felteszi a napszemüveget és besétál a pincsivel.

– Sajnálom, uram – szólítja meg azonnal a csapos –, kutyát ide nem lehet behozni!
– Téved, uram, ez vakvezető kutya.

A csapos elképedve mered rá:
– Vakvezető kutya? Egy… pincsi?!
Peti hátrahőköl, majd eljátssza a döbbenetet:
– Micsoda?! Ezek a szemétládák egy pincsivel szúrták ki a szemem?