11 szingli, aki azt hitte, hogy végre megtalálta az igazit

Az ember alapvetően vágyik a társra – arra a bizonyos másik felére, akivel megoszthatja az életét, és akivel együtt öregedhet meg. De keveseknek adatik meg, hogy első próbálkozásra rátaláljanak a nagy Ő-re. A legtöbbek útja tele van kanyarokkal: randik, reményteljes kapcsolatok, majd csalódások és szakítások váltják egymást. Ez a folyamat ugyan néha fájdalmas, de mind része annak a keresésnek, amely végül célba vezethet. És ha elég szerencsések, később már mosolyogva emlékeznek vissza azokra a balul sikerült kalandokra, amelyek egykor olyan komolynak tűntek.

11. Így már minden érthető, nincs is több kérdés.

10. A srác feltehetően nem egészen erre gondolt. Korábban csúnyán kihúzhatta a gyufát a lánynál.

9. Találkoztam egy sráccal, aki a randink alatt folyamatosan azon sopánkodott, hogy nincs autója:

– Ha lenne autóm, akkor elvihetnélek kocsikázni is. Elvégre us ezt szeretik a nők, nem?

– Azért nem mindenki. Én például sokkal jobban szeretek nagyokat sétálni.

– Na jó, de ha lenne kocsim, akkor sokkal többször találkozhatnánk.

Ez így ment egy ideig, ezért inkább leráztam a srácot, és hazamentem. Este még rám írt, én pedig közöltem vele, hogy részemről ennyi volt, és nem lesz több randi. Mire ő:

– Most mondd meg őszintén… Ugye azért, mert nincs autóm?

8. Egy parkban sétálgattunk a hapsival, amikor megpillantott egy galambot, és felkiáltott:

– Te nyavalyás, most elkaplak!

És azzal a lendülettel elkezdett szaladni utána. Soha többet nem láttam.

7. Miután kifizettem a számlát az étteremben, kiugrottam mosdóba. Mielőtt bementem volna, még visszanéztem az asztalunk felé, és megláttam, hogy a lány visszakérte a pincértől a borravalót, amit tőlem kapott, és zsebre vágta.

6. Fő a pozitív hozzáállás, de azért ez már talán egy hangyányit túlzott optimizmus.

5. Egy étteremben találkoztunk a sráccal, aki a randi alatt feltűnően sokat evett és ivott. De nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki, mert egyébként tök jól elvoltunk. Amikor kértük a számlát, a srác azt mondta, hogy gyorsan kiugrik a mosdóba, míg a pincér kihozza. Nos, azóta sem láttam a srácot. Még a közösségi oldalakról is törölte a fiókját.

4. Volt egy lány, akivel már egy ideje beszélgettem az interneten, de személyesen még soha nem találkoztunk. Egyik este, amikor éppen az édesanyámmal találkoztam, felhívott, hogy mi lenne, ha egy óra múlva összefutnánk. Mondtam neki, hogy most nem alkalmas, mert az édesanyámmal vagyok, mire azt válaszolta, hogy nem baj, hozzam őt is. Magam sem értem, hogy miért, de belementem a dologba.

Több órát ültünk hármasban egy kávézóban, miközben a lány és az anyám szünet nélkül fecsegtek, én meg erőltetett mosollyal az arcomon hallgattam őket.

Nem találkoztam többet a lánnyal, az édesanyámmal viszont azóta is jóbarátnők.

3. Elvitt egy étterembe, amivel nem volt semmi problémám egészen addig, míg el nem árulta, hogy ez volt a kedvenc éttermük az exével. Ezután hangos sírásban tört ki, és elmondta, hogy őt csak az exe érti meg. Talán mondanom sem kell, hogy nem vártam meg a desszertet.

2. Késésben voltam a randiról, ezért sietve léptem be az étterembe. Ennek köszönhetően megbotlottam, és nekiestem egy asztalnak, amibe csúnyán bevertem a fejem. A randipartnerem természetesen látta az egészet.

1. A mai rohanó világban már a párkapcsolatok is felgyorsultak: