Sziasztok, Tamás vagyok…

Válás után pár héttel a férfi még mindig nehezen viseli, hogy vége a házasságnak. Egyik este azonban támad egy ötlete: felhívja a volt feleségét, elváltoztatja a hangját, és úgy tesz, mintha valami ismeretlen úr lenne.

– Jó estét kívánok… beszélhetnék XY úrral? – kérdezi mély, reszelős hangon.

A nő mit sem sejt, teljesen természetes hangon válaszol:

– Már nem lakik itt. Elváltunk!

A férfi gyorsan leteszi, de a szíve megugrik – valahogy jólesett hallani.

Másnap újra telefonál, most kissé más torzított hanggal, mintha még inkább karakterbe kerülne.

– Elnézést, keresném XY urat!

A volt feleség fáradtan felsóhajt:

– Mondtam már, nem lakik itt! Elváltunk!

Harmadnapra a nő már gyanakszik. A hívás pontban ugyanabban az időben érkezik, a hang ugyan más, de a kérdés túlságosan ismerős. Felveszi a telefont, és mielőtt a férfi egyáltalán megszólalhatna, kifakad:

– Vedd már végre tudomásul, hogy elváltunk! Vége! Már nem vagyunk házasok!

A vonal másik végén egy kisebb csend, majd a férfi végre a saját hangján, kissé rekedten, kissé belesérülten, mégis mosolyogva megszólal:

– Tudom, tudom… csak olyan jó hallani…