Vicces

  • A férj félreértette a felesége tányérdobálását

    A feleség és a férj egész este veszekednek egymással, ám egyszer csak a feleségnél elszakad a cérna, és mérgében elkezdi kidobálni a tányérokat az ablakon. A férj ekkor hirtelen elhallgat, és odamegy a tűzhelyhez, leemeli a pörkölttel teli fazekat, majd pedig kihajítja az ajtón. A feleség erre még dühösebb lesz: – Elment az eszed?! Ezt…

  • A feleség nem tartotta be a férje kérését

    Egyik nap a férj feldúltan érkezik haza a munkából. Megkérdezi tőle, a felesége, hogy mi a baj, de a férj nem árulja el, és csak ennyit mond: – Bárki keresne, nem vagyok itthon! Egy kis idő múlva elkezd csöngeni a telefon. A feleség felveszi, és így szól bele: – Itthon van a férjem! A férj…

  • 9 ember, akinek zavarba ejtő élményben volt része

    Mindannyiunkkal megesett már, hogy olyan kínos pillanatokat voltunk kénytelenek átélni mások szem láttára és füle hallatára, amiket szívesen elkerültünk volna, ha van rá módunk. 1. Szilveszter másnapján elég sok ember ébred fejfájással és rosszulléttel. Nos, én legutóbb virágokkal a fejemben keltem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szomszédom virágágyásában, de legalább virágok között. 2. A minap…

  • Az anya gyanúsnak találta a fia lakótársát

    Az anyuka bejelentés nélkül meglátogatta az albérletben élő fiát, és amikor meglátta, hogy egy lány a lakótársa, akkor egyből elkezdett gyanakodni, és a fejébe vette, hogy kideríti az igazságot. Az anya váratlanul betoppan a fiához. A fiú lakótársa nyit neki ajtót, aki egy nagyon dekoratív lány. Az anyuka jó alaposan végigméri őt, mivel az a…

  • A titkárnő bezárkózott az új férfi beosztottal a főnök irodájába

    A dolgozók már hozzászoktak a munkahelyen, hogy a főnök szinte soha nem megy be korán dolgozni, ezért a titkárnő gyakorta kihasználta, hogy reggelente teljesen üres a főnök irodája. A főnök egyik reggel a szokásosnál korábban megy be dolgozni, és amikor váratlanul benyit az irodába, azt látja, hogy a titkárnője éppen az új férfi beosztottal csókolózik…

  • Megcsörrent a férj telefonja, de a felesége vette fel

    Este egyszer csak megcsörren a férj mobilja, és a feleség veszi fel, mivel a férj nincs a közelben. Egy idegen női hang szól bele: – Halló! Én a Zsoltit keresem. – Éppen zuhanyzik, de ki keresi? – Hát én a barátnője vagyok, és sürgősen beszélnem kell vele. És azzal le is teszi. Fél órával később…

  • A nő komolyan vette az autószerelő tanácsát

    Egy szőke nő behorpasztja a kocsija oldalát parkolás közben. Felhívja a szervizt, mire a szerelő vicceskedve azt tanácsolja neki, hogy fújjon bele egy jó nagyot az autó kipufogójába, és akkor a horpadás ki fog jönni, de ha esetleg mégsem sikerülne, akkor vigye be hozzá a szervizbe, és megjavítja. A szőke kiszáll az autóból és elkezdi…

  • A néni megpillantott egy nyakig tetovált lányt

    Azok, akik csupán divatból csináltatnak maguknak tetoválást, és nem igazán gondolják át, hogy mit is szeretnének magukra varratni, továbbá nem egy megbízható és igényesen dolgozó tetoválóművészt keresnek fel, nagy eséllyel mellényúlnak, és megbánják a döntésüket. Egy kivarrt lány felszáll a villamosra, és leül egy idős asszony mellett lévő helyre. A néninek kikerekedik a szeme, amikor…

  • A férj egy másik nő nevét sóhajtozta álmában

    A férj egyik este elkezdett álmában beszélni, méghozzá egy női nevet hajtogatva. A feleségének sem kellett több, azonnal felverte a férjét álmából, és magyarázatot követelt a számára ismeretlen női név hallatán. A feleség arra ébred éjszaka, hogy a férje nagyokat sóhajtozik álmában és közben egy női nevet ismételget. A feleség jól oldalba vágja, és kérdőre…

  • A tanár nem értette, hogyan lett a bukott diákból üzletember

    Ugyan a tapasztalat egészen mást mutat, de ennek ellenére nem feltétlenül jelent hátrányt még az üzleti területen sem, ha valakinek nem megy olyan jól a matek. Úgy látszik, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A nyugdíjas matektanár összefut egykori tanítványával egy áruházban: – Atikám, mit keresel itt? Úgy tudtam, hogy kimentél mosogatni Londonba. – Hazajöttem…