VICC: A férj váratlanul korábban ér haza

A férj váratlanul korábban ér haza. Az előszobában már hallja a tévé halk zúgását meg a konyhagépek zörgését, de ahogy belép a hálóba, mindent megállít a látvány: a felesége teljesen mezítelenül fekszik az ágy közepén, a haja összetapadtan hátrahajtva, az arca izzadt, zihál — a takaró félrecsúszva, a párnák összegyűrődve. A férfi pánikba esik:

– Mi történt, szívem? — kérdezi rémülten, és már a pulzusát keresi a nyakán.

A nő erőtlenül megszólal:
– Olyan rosszul vagyok… olyan beteg vagyok… majd meghalok. A lázam… nézd, még a víz is folyni látszik rólam!

A férj azonnal átvált mentő-lélektani üzemmódba: pulzusmérés, törülköző, vizet hoz, és közben próbálja higgadtan intézni a dolgokat. A nő sápadtan, félálomban motyog, és kézzel int a sötét sarok felé, hogy „ne menj közelebb”.

Ebben a pillanat a gyerekszoba felől halk, néha elnyomott zokogás tűnik fel — aztán a kisfiú négykézláb betotyog a hálóba. Ruhácskában, rendetlen hajjal, és félhangosan kiabálja:

– Mumus! Mumus! Mumus!

Mutogat is, erősen a szekrény felé. A feleség megpróbálja visszatartani a hangját, kétségbeesetten susog:

– Ne szólj, kérlek… ne ijeszd el, ne ijeszd el!

A férj leparancsolja a gyereket az ágy mellé, suttogva próbálják megnyugtatni, de a kölyök csak ismétel:

– Mumus! Mumus! Nézd, anya! Mumus a szekrényben!

Végül a férj úgy dönt, a legnagyobb nyugalommal oldja meg: feláll, lassan odalép a szekrényhez, megfogja a fogantyút, és higgadtan kinyitja az ajtót, hogy megmutassa a gyereknek, nincs ott semmi félelmetes — csak ruhák, kabátok, meg a szokásos családi rendetlenség.

És ott állt, a kabátok között… a szomszéd férfi — anyaszült meztelen.

A férj arca elsápad, majd egyszerre felrobban a dühtől és kétségbeeséstől:

– Te nem vagy normális! — ordítja. — A feleségem olyan beteg, hogy majd meghal… és te meg átjössz ide ijesztgetni a gyereket?!