23 tetoválás, aminek mélyebb jelentése van, mint a Mariana-árok

A tetoválások története több száz évre nyúlik vissza. Először csak szimbólumok voltak a harcosok számára, vagy bűbájok, hogy megvédjék magukat a gonosz szellemektől. Később azonban a tetoválások teljesen más jelentést kaptak. Ma már arra szolgálnak, hogy fontos emlékeket őrizzenek az élet igazán érzelmes pillanatairól.

Nagyon tetszett, hogy ezek az emberek milyen mély jelentésű tetoválásokat csináltattak.

„Magamra tetováltattam apám nevetésének hanghullámait. Most már mindenhol ott van a mosolya és az öröme, ahová csak megyek.”

„Gingko levél – nagymamám kedvence volt”

„Ez az első tetoválásom nagyapám tiszteletére (szerette a napraforgót és a flamingókat, ezért van ott a rózsaszín toll).”

„Az első tetoválásom a vegyész nagymamám tiszteletére”

„Kiko kilenc évig volt a hű társam.”

„Édesapám hobbi bűvész volt, ezek a kellékek voltak a kedvencei”

„50 évesen csináltattam az elsőt”

„Tudok” – „Le tudtam győzni a pajzsmirigyrákot”

„Mind a két fiam augusztusban született, ezért oroszlánokat varrattam a két karomra”

„Majdnem ugyanazon a napon születtek a fiaim”

„A macskám, Ziggy, úton a másvilágba”

„Vegeta és Trunks – apa és fia”

„Örökké.”

„Ég veled, Szellem”

„Felépültem a hátgerinctörésből”

„A szabálytalan szívverésem”

„Ezt az elveszett kisbabám emlékére csináltattam. Az emberek mosolyognak rajta, mert nem tudják, mit jelent.”

„Pontosvessző, mert nem lett vége az életemnek”

„Anyukám tetoválása az öcsém emléke előtt tiszteleg”

„Apám emlékére”

„A férjemmel közös tetkókat varrattunk, melyek az életünk szakaszait jelentik – csók, lánykérés, esküvő”

„Minden rendben lesz” – anyukám kézírása”

„Magamra varrattam az anyajegyét.”