18 ember, akik elsajátították a kudarc tudományát, és mi csak egy ölelést szeretnénk adni nekik

Egy tanulmány szerint a saját szerencsénk urai vagyunk. A jó vagy rossz szerencsénk ugyanis csak a gondolatainkon és a viselkedésünkön múlik. De még ha igyekszünk is pozitívan állni a dolgokhoz, az élet nem tökéletes. Epikus vagy vicces kudarcok biztosan előfordulnak, és ez nem baj, mert ezek megtanítanak minket a rugalmasságra, vagy legalábbis jót nevetünk rajtuk.

Találtunk 18 embert, akik megmutatták nekünk, milyen egy „nehéz nap”, és legszívesebben vigasztalóan megölelnénk őket.

„A barátaim először jártak Floridában. Egyben ez volt az első alkalmuk, hogy napvédőt kellett használniuk.”

„Az első tetoválásaim azon a napon készültek, mikor kiderült, hogy allergiás vagyok a krémekre..”

„Felszerelés közben törtem össze az új tévémet..”

„A reggeli sietés, kapkodás eredménye. Jó étvágyat – tőlem, magamnak”

„Először hagytam nyitva, miközben egyedül volt itthon..”

„”Az új fények és tíz perccel később.. nem tartott sokáig az örömöm; szerencsére közel volt a szerviz..”

„Nagyon-nagyon rá kellene ülnöm..”

„Azért építettük, hogy árnyékoljon…”

„150$ egy üvegfűvő és festő óra. Ahogy hazatértem összetörtem amit készítettem.”

„Azt hiszem, hogy inkább hazamegyek.”

„Ennyit ért..”

„Miért pont én?!”

„Egy óra múlva esküvőm lesz.”

„A macskám “kedvence” nem volt raktáron, úgyhogy kóstolásba kezdtünk. Egyik sem ízlik neki..”

„Az ott az én kocsim kulcsa.”

„Erősebb csavarokat kellett volna használnom.”

„A kutyám kizárt a házamból!”

„Állásinterjúra érkeztem, aztán magamra löttyintettem a kávémat a parkolóban..”