18 dolog, ami hirtelen megvillantotta a valódi arcát

18 dolog, ami hirtelen megvillantotta a valódi arcát

Veled is előfordult már, hogy élettelen dolgok formájába egy élő dolgot láttál bele? Például emberi arcot egy épületen, vagy egy állatot egy felhő formájában? A válasz jó eséllyel igen, a jelenségnek pedig neve is: pareidolia. Mi is szeretjük az ilyen vizuális effektusokat. Olyan képeket mutatunk most, amiket a felhasználók az interneten tettek közzé, hogy bizonyítsák,…

Ez a 16 kép bizonyítja, hogy kétfajta ember létezik a világon

Ez a 16 kép bizonyítja, hogy kétfajta ember létezik a világon

Talán kissé hihetetlennek hangzik, de preferenciáinkat és igényeinket sokszor maguk a génjeik határozzák meg. Például ennek köszönhető az, hogy vannak olyan emberek, akik a kávét szeretik, míg mások inkább a sokkal kiegyensúlyozottabb teát részesítik előnyben. Bár nem mindenben értünk egyet, ez nem baj, sőt … épp ennek köszönhető az, hogy ha csak kicsit is, de…

Ötletes találmányok, aminek minden városban ott lenne a helye

Ötletes találmányok, aminek minden városban ott lenne a helye

A nagyvárosok közös jellemzője, hogy sok ember zsúfolódik össze viszonylag kis helyen és olyan korábbi megoldásokat használnak számtalan téren, ami nem ilyen tömegre lett tervezve. Persze számtalan város igyekszik lépést tartani az igényekkel, melynek eredményeképpen számos nagyszerű ötlet lát napvilágot szerte a világon. 1. Ebben a japán városban a metróállomások lépcsői mellett külön sávot alakítottak…

Ezek a fotók megmutatják, mennyire forró a helyzet a legmelegebb pontjain

Ezek a fotók megmutatják, mennyire forró a helyzet a legmelegebb pontjain

A nyár valószínűleg a legnépszerűbb évszak az évben a legtöbbek számára, strand, csobbanás, lenge ruhák, későn megy le a nap, mindenkinek van valami, ami nyáron lázba hozza. Feltéve, hogy nem olyan helyen él, ahol az év nagy részében amúgy is meleg van, a nyár pedig már szinte elviselhetetlenül forró, mint az alábbi helyeken. 1. Még…

Ezek a képek megmutatják, hogy kétféle ember létezik a világon

Ezek a képek megmutatják, hogy kétféle ember létezik a világon

Bár ez elsőre talán túlzásnak tűnik, de egy tanulmány szerint az életben egyes döntéseink a génjeinkbe vannak kódolva, mint például, hogy szívesebben iszol-e kávét, vagy épp teát. Azok az emberek, akik érzékenyek a kávé keserűségére, valójában több kávét isznak. Vicces összeállítást mutatunk most be arról, hogy mindig kétféle ember és vélemény létezik, és valószínűleg ezek…

Meglepő fényképek arról, hogy egyes dolgok milyen hatalmasak valójában

Meglepő fényképek arról, hogy egyes dolgok milyen hatalmasak valójában

Ha egy tárgy méretével nem vagyunk tisztában, akkor a legegyszerűbb, ha összehasonlításképp melléteszünk egy másik dolgot, amihez már tudunk viszonyítani. Gyakran mondjuk például, hogy diónyi méretű, akkora mint egy banán, olyan magas mint egy ember, stb stb. A következőkben ilyen hatalmasnak tűnő dolgokat mutatunk majd nektek, amin mi is csak ámulni tudtunk. 1. Egy 108…

18 kép, amit követően nem lesznek további kérdéseid erről a világról

18 kép, amit követően nem lesznek további kérdéseid erről a világról

Bár az emberiség folyamatosan bővíti a tudását, azonban mégis sok homályos folt van, amiről még nem tudunk. Az okostelefonok és a szuperszámítógépek korát éljük, azonban a tudósoknak például csak az utóbbi 10 évben sikerült fényképet készíteniük egy fekete lyukról, mesterséges húst hozni létre, vagy szintetikus DNS-t építeni. Így terem a kelbimbó. Hogyan befolyásolja a fókusztávolság…

15 rejtélyes holmi, amit az internetezők segítettek megfejteni, hogy mi lehet

15 rejtélyes holmi, amit az internetezők segítettek megfejteni, hogy mi lehet

Az interneten szinte tényleg bármilyen kérdésre választ kaphatunk. Például, ha találunk egy titokzatos tárgyat, de nem tudjuk, hogy mi az és mire használhatják, akkor elég csak posztolnunk róla egy képet valamelyik erre szakosodott internetes közösségbe, és a sokat látott szakértők azonnal választ adnak az általunk talált furcsaságokra. 1. ,,6 ilyen volt egy Kínából érkezett csomagban….

16 fénykép, amit hitetlenkedve szemlélünk, amikor rájövünk, mit is látunk valójában

16 fénykép, amit hitetlenkedve szemlélünk, amikor rájövünk, mit is látunk valójában

Az életünkben minden nap történik valamilyen meglepő esemény, mely láttán legszívesebben felkiáltanánk, hogy: „Wow! Nem lehet igaz!”. Cikkünk hősei éppen ilyen pillanatokon mentek keresztül, amikor több év után megtalálták az elveszett háziállatukat, amikor szivárványba csapó villámot, vagy közvetlenül a kikötőnél úszkáló delfint láttak. Ez a fokhagyma egyetlen hatalmas gerezdből áll. ,,Ma sikerült lefényképeznem egy szivárványt…

20 eset, amit jobban megérthetünk, ha összehasonlítjuk valamivel

20 eset, amit jobban megérthetünk, ha összehasonlítjuk valamivel

Sherman tábornok fája – a legnagyobb és legnehezebb élő fa a bolygón. Hatalmas és példátlan mérete azonban mégsem mindig jön át teljesen egy fénykép segítségével, így rendkívül praktikus például, ha egy embert is teszünk mellé a képre, aminek a segítségével máris jobban érzékelhető a hihetetlen mérete. Ugyanez igaz a világ legérdekesebb dolgaira és jelenségeire is,…