Minden nap a nagymamája bögréjéből ivott – Elképesztő dolgot tapasztalt pár hét után!

Az emberiség történelmében az egyik legrégebben és leggyakrabban használt fém a réz. Eredetileg aes cyprium, vagyis ciprusi fém néven emlegették, amely azt jelenti: ciprusi fém, mivel fő lelőhelye Ciprus volt. A vöröses fényű, könnyen alakítható anyag kitűnően vezeti a hőt és az elektromos áramot, könnyen oxidálódik.

Az emberi szervezetben éppen ez jelenti egyik legfontosabb szerepét, ugyanis részt vesz a szervezetre ható káros oxidációs folyamatok semlegesítésében. Mégsem szokták az antioxidánsok között említeni, pedig legalább olyan kiváló munkát végez, mint az E-vitamin vagy a béta-karotin.

Mivel az oxidációs folyamatoknak szerepük van a rákos folyamatok elindításában és egyes szív-érrendszeri betegségek kialakulásában – melyek a vezető halálokok élén állnak – érdemes a rézre kellő figyelmet fordítani.

nagymamarez

Tapasztalati úton szerzett ismeret, hogy a réz jótékony hatással van a szervezetre. Erre már a régi időkben is rájöttek, így előszeretettel használtak réz evőeszközöket. Talán neked is mesélte a nagymamád, vagy máshonnan hallottál róla, hogy a réz bögrékben a víz tovább megőrizte a frissességét.

Olyan anyagok oldódnak ki a benne tárolt folyadékba, vízbe, amire a testednek szüksége van ahhoz, hogy megfelelően, egészségesen működjön. Sőt, még az alvásban is segít, ha ezzel gondjaid vannak, feltétlenül próbáld ki, hogy lecseréled a kedvenc bögrédet egy darabig!

Mi a véleményed?