Január 1-től, a négygyermekes anyukák nyugdíjba mehetnek! Íme a részletek!

Már 2019 január 1-től bevezetnék a nyugdíj egy igencsak furcsa formáját, amire csak azok a nők lennének jogosultak, akik legalább négy gyermeket hoztak világra.

Lengyelországban befejezték az anyasági nyugdíjjal kapcsolatos törvény első tervezetét, ami a minimum négy gyermeket felnevelő édesanyákat érinti.

Ennek a törvénynek az értelmében, 2019-től biztos, hogy jogosultak lennének a mindenkori nyugdíj minimumra, függetlenül attól, hogy mennyi ideig volt biztosított, illetve, hogy megszerezte-e az öregségi nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.

Eme kormány még áprilisban jelentette be, hogy a négy gyermeket szülő és nevelő nők, jogosultak lesznek a minimális nyugdíj összegére. Ez jelenleg 1029,80 zloty azaz 77 ezer forintnak megfelelő összeg.

Beata Szydło miniszterelnök-helyettes asszony azt is bejelentette, hogy ezt a törvénytervezetet konzultációra bocsájtja. Mindenképpen azt szeretné, ha ez már szeptemberben a Szejm elé kerülhetne, mert abban az esetben már 2019 januárjától érvénybe léphetne az új törvény.

A lengyel szakminiszter elmondása alapján, illetve becslések szerint is az új nyugdíj, 915 millió zlotyjába vagyis 68 milliárd forintnak megfelelő összegbe fog kerülni az adófizetőknek.

Míg erre a törvényhozatalra várnak, addig arról próbálnak megegyezni, hogy adjanak-e “prémiumot” azoknak az édesanyáknak, akik hamar világra hozzák második gyermeküket. Már csak az a kérdés, hogy mennyi idő teljen el a két gyermek születése között. De az már most biztos, hogy ezt a prémiumot nem készpénzben adják a kismamáknak, hanem egyéb nyugdíjtámogatás formájában!

Mit gondoltok Magyarországon egy hasonló tervezet megállná a helyét?

Forrás

Mi a véleményed?

loading...